Mészáros János Elek Csillag Születik 2012
A nap egyik meglepetése volt
Megtörtént a Csillag Születik 2012 első válogatása.

A kereskedelmi csatornák viszonylatában a CSISZ az egyetlen olyan tehetségkutató, amelyre nem csupán énekesek jelentkezhetnek, hanem zenei produkción kívül is bármit elő lehet adni, ha valaki úgy érzi, hogy képes szórakoztatni a közönséget. És ha már a válogatásról van szó, akkor legfőképpen a zsűrit. Éppen ezért szép számmal - több ezren - jelentkeztek olyanok, akiknek ez az egyetlen lehetőségük, hogy kitörjenek, ez az egyetlen lehetőségük, hogy megmutassák ország-világ előtt, hogy mire képesek. Voltak itt imitátorok, bohócok, hiphop táncosok, grafikusok, de még akrobaták is.

A teljesen átalakult zsűriben a rangidős, hiszen ő már harmadik alkalommal foglal helyet a zsűri székében. Szerinte felemelő érzés - és amikor beszél róla, akkor is libabőrös -, amikor egy olyan ember lép a színpadra, akiről "süt" a tehetség, és miután előadta a produkcióját, akkor megtörténik a csoda, és egy tehetség a szemük láttára születik meg.

A zsűri a válogatások során most könnyebb helyzetben van, mint a Csillag Születik 2012 előtti évadokban, hiszen ebben az évben három igen elegendő ahhoz, hogy a válogatást sikerrel vegyék a versenyzők. Majd miután kiválasztották a lehetséges jelölteket, akkor a zsűri még egyszer, utoljára összeül, és eldönti, hogy kik mehetnek tovább az élő show-ba.

Így fog kialakulni a heteken át tartó versengés szereplőgárdája, így jutnak előre azok a versenyzők, akikért a rajongók egészen a döntő utolsó másodpercéig szurkolhatnak.

Nagy volt a tolongás a Csillag Születik 2012 válogatásának helyszínén, az RTL Klub székházában. Miután pedig minden fellépő megkapta a maga sorszámát, elment a váróterembe, és ott időzött, amíg és színpadra nem szólította.

Jöttek is sorban a versenyzők.

Először, az előző szériában is szerencsét próbáló Rubay Lászlót tekinthettük meg, aki kis ember létére remek produkciót nyújtott, és méltán jutott tovább. Majd szép sorban minden jelölt megmutathatta tudását. Itt volt a tánccsoport, Mészáros János Elek, Babos Richárd és Dósa Krisztián, Németh Zoltán Plazma, aki bár megosztó személyiség volt, mégis továbbjutott.

Természetesen olyanok is szerencsét próbáltak, akiknek talán nem kellett volna. A "legemlékezetesebb" ilyen természetesen Keyboard Kapitány nevéhez fűződik, akinek a produkciójának a végén az egyik táncos lány sírva hagyta el a színpadot, miután a zsűri kemény kritikával illette az előadást.

Az első adás remek lehetőség volt arra, hogy a Csillag Születik 2012 közönsége megismerhesse a zsűritagokat, a zsűritagok pontozási szokásait - gondolunk itt főleg pontozási rendszerére -, és természetesen arra, hogy felmérjék a versenyzők tehetségét, vagyis azt, hogy "milyen a felhozatal".

A felhozatalra nem lehet panasz, a zsűri igenis megállta a helyét, így minden adott ahhoz, hogy egy szórakoztató sorozatnak nézzünk elébe.
Címkék:


AJÁNLÓ

KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!