Hernádi Judit és Hajós András ismét egy műsorban
![]() |
| András régről ismeri a zsűri mindegyik tagját |
Az RTL Klub riportere Andrást faggatta arról, hogy vajon a korábbi szériákat - például az utolsót, ami László Attila nyert meg - mennyire követte nyomon, és mint zsűritag, mit vár a legújabb évadtól.
Hajós András elmondja, hogy bár gyermekei mindig nézték az RTL tehetségkutatóját, ő sajnos nem mindig ért rá, hiszen hétvégente, esténként állandóan fellépésekre kellett járnia, de néhány momentumot azért sikerült elcsípnie a humoros, zenés és énekes vetélkedőből. Viszont András úgy gondolja, hogy nem is biztos, hogy jó, ha "túl sokat tud" a tehetségkutató előző szériájának eseményeiről, csillagairól, mert így a műsor minden egyes mozzanata meglepetésként fogja őt érni, és még jobban bele tudja majd magát élni a zsűrizésbe. A műsor készítői egyébként sem hozzák nyilvánosságra, sőt, még a zsűri sem tudja, hogy kik jelentkeztek a 2012-es évadba. Minden a színpadon dől el, abban a néhány percben, amit a jelentkezőkre szánnak egy-egy casting és meghallgatás során.
Hajós András azt is elárulja, hogy nem csupán Hernádi Judit az, akit a zsűri tagjai közül már jól ismer. Pokorny Lia - a zsűri másik hölgytagja - sem ismeretlen a számára, hiszen már dolgoztak együtt, mint ahogy Puzsér Róbertet sem kellett neki bemutatni, mert vele is volt már dolga Andrásnak.
A Heti Hetes sztárja egyébként bízik abban, hogy jó lesz a felhozatal. A Csillag Születik 2012 évadát megelőző szériákban feltűnt tehetségek alapján ez a bizakodás nem is alaptalan.
Az RTL Klub Hajós Andrással készült interjúját itt tekintheted meg:
Címkék:videó
AJÁNLÓ
KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!




