László Attila
László Attila, az előző széria nyertese
Az RTL Klub már múlt év végén, 2011 decemberében bejelentette, hogy folytatja nagy sikerű tehetségkutató műsorát - immáron a 4. szériával -, hamarosan indul a Csillag Születik 2012.

Az RTL tehetségkutatója először 2007-ben jelentkezett, majd 2009-ben, legvégül pedig 2011-ben. Mindhárom széria óriási nézettséget hozott a csatorna számára, milliók voltak kíváncsiak arra, hogy vajon melyik tehetség fogja legvégül elvinni a mesés nyereményeket: az autót, az utazást és a havi 1 millió forintot.

De mitől is ilyen nagy az érdeklődős a Csillag Születik 2012 iránt? Mitől más ez a műsor, mint a többi tehetségkutató.

A válasz leginkább abban keresendő, hogy itt nem csak és kizárólag zenei tehetségek léphetnek színpadra, hanem több más kategóriában is megmérettethetik magukat a versenyzők. Egy tehetségkutató iránt egyébként is hatalmas az érdeklődés, de így a rajongók tábora kiegészül azon emberekkel is, akik bár nem érdeklődnek a zene iránt, de szívesen végignéznek egy-egy táncos-, versmondó-, vagy épp humoros produkciót.

A csatorna az új szériára megváltoztatta a zsűri összetételét, és a csinos műsorvezetőnő, mellé egy másik csinos műsorvezetőnőt, t állította, így a tehetségkutatónak 2 hölgy műsorvezetője lesz.

A válogatás hetekkel ezelőtt befejeződött, a castingok lezárultak, és már meg is vannak azok a kiválasztottak, akik a március 17-én kezdődő show-n bemutatkozhatnak a nagyközönség előtt.

Minden adva van tehát ahhoz, hogy ez a széria is óriási siker legyen, alapozásul pedig tekintsétek meg az előző széria győzelmi videóját, amelyben kiderül, hogy László Attila lett a nyertes.

Címkék:


AJÁNLÓ

KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!