Hernádi Judit
nak ami a szívén, az a száján!
Az RTL Klub kamerája a tehetségkutató előtti utolsó fotózások egyikén kapta lencsevégre a zsűri tagjait, ahol Hernádi Juditot kérdezték az elmúlt szériákban szerzett tapasztalatairól.

Mivel Hernádi Judit a Csillag Születik 2012 zsűrijének is tagja lett, így elmondhatjuk, hogy nincs CSISZ Hernádi Judit nélkül. A színésznő aranyosnak tartja ezt a kijelentést, és elmondása szerint - persze csak viccből - az, hogy az első szériában ő nem zsűrizhetett, csak valami tévedésnek tudható be. Bár rajta kívül mindenkit lecseréltek a zsűriben, ő mégis szívesen gondol vissza egykori társaira, de rendkívül jó viszonyt ápol az aktuális zsűritagokkal is, és nem csak sal (vele ugyanis egy másik RTL Klubos műsorban, a Heti Hetesben is együtt szerepel, így ez nyilvánvaló).

Hernádi Judit mindezt annak tudja be - és erre büszke is -, hogy tud alkalmazkodni. Nem volt nehéz dolga megszerettetni magát sem a Csillag Születik 2012 előtti széria zsűritagjaival, sem pedig a mostaniakkal. Ugyanakkor arra is büszke, hogy immáron ez a 3. évad, amiben szerepet kaphat.

Elmondása szerint a zsűriben ő csak azt mondja, amit érez. Így hez hasonlóan tőle is őszinte kritikákra számíthatunk, bár Róberttel ellentétben neki nincs pontozási rendszere.

Mivel Judit már 3 szériát is végignézett, ráadásul közvetlen közelről - hogy ne menjünk messzire, pl. az előző győztest, László Attilát is pontozta -, így bőven van tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy mi a jó, és mi a rossz produkció. Azt is tudja, hogy vannak olyan előadók, akik bár szívvel-lélekkel teszik azt, amit tesznek, még sincs hozzá affinitásuk, nincs hozzá tehetségük. Őket bizony rá kell vezetni arra, hogy tévedtek, és más hivatás felé kellene hogy kacsintgassanak. Hernádi Judit szerint ugyanis "nem kell mindenkit megmenteni, csak azt, akit lehet".

Az RTL Klub Hernádi Judittal készült interjúját itt megtekintheted:

Csillag Születik 2012 interjú
Címkék:


AJÁNLÓ

KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!