Szabó Ádám - Csillag Születik 2012
Szabó Ádám harmonikával kíséri a poharakat
Szabó Ádám, a Csillag Születik 2012 előtti széria döntőse különös dologra adta a fejét.

Ádámról - aki László Attila, a korábbi nyertes mellett szintén meghatározó egyénisége volt a korábbi tehetségkutatónak - azt eddig is tudtuk, hogy remekül bánik hangszerével, a harmonikával, és megannyi énekest tud vele kísérni, de azt senki nem gondolta volna, hogy "poharakkal" is tud duettet játszani. Pedig így van! A harmonikás tehetség ugyanis meglátogatta Varga Bencét, és "éneklő poharait", utána pedig közös zenélésre adták a fejüket.

Varga Bence és Szabó Ádám egy koncerten ismerték meg egymást, és egyből tudták, hogy kettejük produkciója jól megférne egymás mellett.

Bence poharakból csikar ki különböző hangokat, teszi ezt méghozzá rendkívül profi módon. Nem kell más a műhöz, csupán néhány üvegpohár, egy titkos folyadék, valamint megfelelően beállított vízszint, és már kezdődhet is a zenélés. Ki gondolná, hogy 1-1 borospohárba töltött megfelelő mennyiségű vízzel ugyanolyan félhangokat lehet kicsalni, mint egy zongorából. Természetesen ehhez az átlagosnál jóval kifinomultabb hallásra van szükség, de ez Bence és Szabó Ádám esetén nem jelenthet problémát.

A 2 két srác először azt gondolta, hogy nehéz lesz megtalálni a közös hangot - szó szerint, és átvitt értelemben egyaránt -, de aztán rájöttek, hogy kellő gyakorlás után csodálatos zenei produkcióval tudják meglepni a nagyérdeműt.

A fiúk olyan klasszikusokat játszanak el, mint a Star Wars-, vagy épp a Keresztapa zenéje.

Bár a Csillag Születik 2012 tehetségkutatóba nem fognak jelentkezni, azért lehet, hogy egy-egy nyári fesztivál alkalmával találkozhatunk a srácokkal külön-külön, vagy akár egy közös produkció erejéig egyaránt.

Nézd meg az RTL Klub Reflektor című műsorának riportját, hogy megtudd, micsoda elképesztő hangokat tud Bence kicsalni a poharakból, és Szabó Ádám mennyire profi módon kíséri:


Szabó Ádám harmónikás
Címkék:


AJÁNLÓ

KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!