Csillag Születik 2012 továbbjutók
Plazmát üdvözli a csapat
Az RTL Klub Fókusz című riportmagazinjának stábja ott volt a Csillag Születik végső döntésén, és testközelből figyelték a továbbjutók, illetve a kiesett versenyzők reakcióit.

Nagy volt az izgalom az RTL Klub székházában, hiszen a végső döntés előtt még mind a 72 produkció versenyzői reménykedhettek abban, hogy ők is bejutottak a legjobb 12 közé. Volt, aki némán, maga elé nézve várta a döntést, volt, aki idegesen járt fel és alá, és volt, aki - pl. - zenéléssel ütötte el az időt.

A feszültség érthető, hiszen bent lenni a legjobb 12 között olyan lehetőség, amiről minden fellépő álmodik. Hiszen mi másért jelentkeztek volna az RTL tehetségkutatójába, ha nem azért, hogy élő adásban, millióknak megmutathassák, hogy mit is tudnak valójában.

A döntés előtt felsorakoztak a 72 produkció résztvevői szemben a Csillag Születik zsűrijével, de ilyenkor még nem tudták meg, hogy kik lesznek a továbbjutók, csupán értesültek arról, hogyan zajlik majd az elkövetkezendő néhány óra. Volt, aki már ekkor nem bírta a feszültséget, Radics Béla például sírva fakadt, mert hiányzott neki az anyukája.

Ezután a zsűri összeült, és nagy viták közepette - a viták generálásában élen járt - kiválasztotta azokat, akiknek sajnos befejeződött a verseny, azokat, akik Párbaj nélkül továbbjutottak, és azokat, akiknek Párbajozniuk kellett.

Az egyértelmű továbbjutók: az zenekar, a zenekar, , Babos Richárd és Dósa Krisztián, Molnár József és Vízi Imre, valamint Juhász Marci.

A nagy vesztesek között szerepelt - többek között - Kárpule Ferenc, a Fele Királyság, Nagy Brigitta és Tóth András, Varga Valentin.
A zsűri viszont nem tudott dönteni a következő kategóriákban: operaénekesek, hiphop táncosok, táncosok, rapperek, énekesnők.

Végül a továbbjutók közé a Párbajokról: , , a , a Quantum XXL, és mivel és társai nem tudtak választani a két énekesnő között, így Negyela Barnadett, valamint került.

Kialakult tehát a továbbjutók 12 produkcióból álló tábora, minden adott, hogy szombaton kezdetét vegye az élő adások sorozata, ahol már nem csak és a többi zsűritag, hanem mi rajongók is beleszólhatunk az eredményekbe.

Ha kíváncsi vagy a továbbjutók kiválasztásának kulisszatitkaira, akkor itt megtekintheted a Fókusz riportját:

továbjutók
Címkék:


AJÁNLÓ

KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!