Mészáros János Elek
János, a tehetséges - és lelkes - amatőr nyerte a Párbajt
Az operaénekesek kategóriájában szintén bajban volt a Csillag Születik 2012 zsűrije, itt ugyanis két olyan tehetség közül kellett választani, akik bár eltérő hangszínt képviselnek - nyilván, hiszen férfiról és nőről van szó -, de mindegyikük mestere annak, amit csinál.

az első válogatáson jutott tovább a 72 versenyző közé, míg ugyanez Nagy Krisztina Margarétának az utolsó válogatáson sikerült.

A két versenyző nem ismerte egymás képességeit, de a Párbaj szabályainak megfelelően mindketten nyomon követhették egymás produkcióját a színfalak mögül, egy televízión keresztül. Ezalatt az idő alatt - rendkívül sportszerűen - Krisztina és János is elismerően nyilatkozott a másikról.

A zsűritagok komoly csatát vívtak egymással azzal kapcsolatban, hogy vajon melyikük jusson tovább.

Egy profi, aki hivatásszerűen énekel, vagy egy lelkes amatőr, aki csak hobbiból? mindenképpen Margarétát szerette volna az élő adásokban látni, de - hasonlóan a többi Párbajhoz - és társai leszavazták, így Mészáros János Elek került be a legjobb 12 közé.

Íme a két operaénekes Párbaja:

Mészáros János Elek videója

János, aki hobbiból énekel

Nagy Krisztina Margaréta

Margaréta kiesett
Címkék:,


AJÁNLÓ

KÍVÁNCSIAK VAGYUNK A TE VÉLEMÉNYEDRE IS!